Új nemzedék

Az új nemzedék blog új irányokat és lehetőséget szeretne mutatni, nem csak a magyar közélet, hanem a nemzetközi politika számára is.

Új nemzedék, új politika, új eszmék

2012.11.23. 18:32

Az ingatlan adó jó lett volna. Hát persze, hogy nem.

Bevallom jobboldali médiából értesültem arról, hogy Bajnai Gordon szerint jó lett volna az ingatlan adó, bevétel is lett volna belőle, és különben is alig van 30 millió forint feletti vidéki ingatlan.

Szeretném felhívni minden polgár és miniszter figyelmét, hogy a legtöbb törvény esetében nem az elmélettel, hanem a gyakorlattal van baj. Én magam is egy olyan házban élek családommal, amit egy adó kivetésénél körülbelül 30-35 millióra értékelnének. A gond az, hogy a valódi értéke koránt sem közelíti meg ezt az értéket.

Arra nem térnék ki, hogy miért, de körülbelül az említett 2010-es évben, vagy korábban felmerült az ingatlan értékesítése. Akkor 16 millió körül állapítottuk meg az értéket, de ennyiért sem tudtuk eladni. Gondolom mondanom sem kell, hogyha valaki rákényszerül az eladásra, vagy állami szervezet próbálja meg értékesíteni az ingatlant, akkor hirtelen még ennyit sem fog érni.
Magyarul mindig a negatív érdekek mentén módosítja az állam az árakat, függetlenül párttól, kormánytól.

Tehát az ingatlan adó ilyen formában pont akkora baromság, mint a 3000 köbméternél fűtőanyagnál többet fogyasztók többlet terhelése. Pontatlan, átgondolatlan, végső soron rossz és következményei kitudja hány család számára lenne katasztrofális. A vicc az, hogy igazából mind két esetben csak kicsit kellene módosítani, hogy valóban azokat érjék az új adóterhek, akik valóban jó, felső kategóriás jövedelemmel rendelkeznek, nem azokat az egyébként átlagos vagy átlag alatti jövedelemmel rendelkezőket, akik egy félreértékelt házban élnek együtt és ennek következtében simán elfogyasztanak 3000 köbmétert fűtésre.

Végső következtetésem pedig ez: A jelenlegi minisztereink nem dolgoznak. Olyan, mintha mi átlag emberek 8 órás munkából csak 3-at 4-et végeznénk el, majd elégedetten hazamennénk. Jó lenne ha a képzettségeikhez és fizetéseikhez méltóan végre tisztességesen végeznék a munkájukat, és ha már gondolkozni, számolni nem is tudnak, akkor legalább olyan vállalatot bízzanak meg akik racionálisan fogják megbecsülni a statisztikai értékeket.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://ujnemzedek.blog.hu/api/trackback/id/tr164922019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szofter 2013.03.03. 18:48:52

Szerintem ingatlanadóra igenis szükség lenne. Nem túl nagyra, sőt kifejezetten kicsire - de inkább ezt adóztassuk, minthogy a munkabéreknek vegye el felét az állam. Ha érték alapon számítjuk, akkor mondjuk lehetne az érték 0,1%-a, és minden ingatlanra (a 30 millió alattiakra is). Egy 30 milliós házra ez évi 30.000 forint, az havonta 2.500 forint, nem egy nagy teher.
De az érték alapú ingatlanadóval van ugye az a gond, ami a posztban is említve van: hogy ugyan mégis honnan tudnánk, mennyit ér az ingatlan, amíg nem akarjuk eladni? Meg ugye az az érték, ha piaci értéket veszünk, folyamatosan változik. Lehetne erre valami számítási mód, egy sokváltozós függvény, amely figyelembe veszi az ingatlan elhelyezkedését (belváros, üdülőövezet, gazdagnegyed, szegénynegyed stb.), területét meg még egyebeket. Ez alapján minden ingatlannak meg lehetne állapítani egy értéket, amely független a piaci értéktől, és az adót ez alapján számítani.